2011. március 9., szerda

Susan Elizabeth Phillips: Álom, édes álom

Rövid tartalom:

Rachel Stone mellől végképp elszegődött a szerencse. Pénze nincs. Otthona és állása sincs. Van viszont egy ötéves fia, akiről gondoskodnia kell és egy fekete füstöt okádó kocsija. A járgány éppen az előtt az autósmozi előtt köhögi ki a lelkét, amelyet Gabe Bonner, a szívtelen férfi renovál, akiből kiveszett az élni akarás. (Mindenki által) imádott feleségét és tökéletes fiát elvesztette egy autóbalesetben, feladta sikeres állatorvosi hivatását, s önmaga árnyékaként tér vissza szülővárosába. Semmire sem vágyik jobban, minthogy mindenki békén hagyja, különösen a gyönyörű, önérzetes, számkivetett, tehetséges bajkeverő. Menekül Rachel elől, aki iránt legnagyobb megdöbbenésére szinte azonnal fellobban benne a szexuális vonzalom, amelyről azt hitte, meghalt a feleségével együtt. Még inkább menekül Rachel fia elől, aki túl sok fájdalmas emléket ébreszt benne. Talán az oroszlánszívű Rachelt az ég küldte, hogy megmentsen egy zord, makacs férfit. Egyikük sem akar kapcsolatot, de a szerelemnek és a vonzalomnak, amelyet egymás iránt éreznek, nem tudnak ellenállni. Két kedves szerelmes indul el a szív mulatságos, megható útján oda, ahol az álmok valóra válnak.


Vélemény:

Már régebben olvastam,és mostanában teljesen más stílusú könyveket olvasok. Ettől eltekintve,nekem tetszett ez a romantikus történet! Voltak benne fordulatok, romantika,vívódás,ami kell...
Ha úgy érzitek hogy leértékeltem,akkor ez azért lehet,mert jelenleg másmilyen stílus áll közelebb hozzám,de műfajában teljesen olvasható,tetszett!

5/3-4

2011. március 8., kedd

Sherrilyn Kenyon - Álomszerető



Rövid tartalom:

A Sötét Vágyak Vadászai Sorozat,Első kötete:
Egy férfi, akit arra kárhoztattak, hogy örök élete során több ezer asszony szeretője legyen. Julian mindent tud a nőkről; miként szóljon hozzájuk, mi a lelkük kulcsa és legfőképpen, hogyan tüzelje fel a testüket. Ám Julian átkozza azt a napot, amikor büszke spártai katonából szerelmi rabszolga, dicsőséges hadvezérből vágyakozó nők szexuális játékszere lett. Másnak a gyönyörű testek, a kéjes női sikolyok elérhetetlennek tűnő vágyak, neki véget nem érő kínok. Egy napon Grace Alexander hívatja a szexrabszolgát, hogy kielégítse vágyait, de a fenséges asszony – oly sok nő közül először – felfigyel a büszke férfira, és kettőjük szerelme talán még a szörnyű átkot is megtörheti...


Az Írónőről:

 Sherrilyn Kenyon a paranormális romantikus regények királynője, J.R. Ward, és Charleine Harris mellett a legnagyobb név a műfajban. Az Álomszeretővel induló Sötét Vágyak Vadászai sorozata a műfaj legnagyobb sikersorozata, regényei pedig világszerte több,mint tízmillió példányban fogytak eddig,és uralják a sikerlistákat. Kinley MacGergor néven Magyarországon is népszerű kosztümös romantikus regényeket ír.

Vélemény:

Nekem nagyon tetszett ez a könyv! Érdekes volt megismerkedni a görög istenség világával,a spártai harcosok történeteivel...és még sorolhatnám.
Sok a könyvben az erotika is,ami nekem szintén tetszik,és tetszik az is ahogyan leírja az irónő a szereplők küllemét,teljesen el tudom képzelni őket,és talán így közelebb is kerülnek hozzám.
Talán egyetlen dolog volt ami kicsit talán sok volt,a vekengés,hogy én szeretem őt,és én is őt,de nem tehetem meg vele hogy....kihasználjam pl., bla-bla.  Ez talán kicsit sok volt,tisztázhatták volna hamarabb ki mit érez,mit akar a másiktól!
De szerencsére ez nem volt nagy hiba,csak talán ez volt az egyetlen dolog ami nekem kicsit zavaró volt!
Kezdem a második könyvet természetesen, és örülök,hogy újabb érdekes könyv sorozatra találtam!

5/4


Részlet a könyvből:

" Egy régi görög monda

Páratlan erő és lenyűgöző bátorság birtokosa volt; megáldották az istenek, félték a halandók, és minden nő, aki csak meglátta, megkívánta. Olyan férfi volt, aki nem tisztelte a törvényt, nem ismerte az irgalmat.
Harci jártassága, fölényes intellektusa vetekedett Akhilleusz, Odüsszeusz és Héraklész nevével; írva volt, hogy még maga a hatalmas Árész sem győzhette le harcban.
Mintha a hatalmas hadisten ajándéka nem lett volna elég, azt is beszélték, hogy születésekor Aphrodité istennő csókolta meg arcát, így biztosítva örökre helyét a halandók emlékezetében.
Megáldva Aphrodité isteni érintésével, olyan férfivá érett, akitől egy nő sem tudta megtagadni testét. Mert amikor a szerelem művészetére került sor, nem akadt vetélytársa – férfiereje messze meghaladta bármelyik egyszerű halandóét. A vágya forró és vad volt; soha nem lehetett megszelídíteni.
Vagy visszautasítani.
A bőre, a haja aranyló, tekintete harcoshoz méltón villogó; úgy mesélték, gyakran a puszta jelenléte elegendő volt, hogy kielégítse az asszonyokat, és ha egyszer a kezével is megérintette őket, azok belekábultak az élvezetbe.
Senki nem tudott ellenállni a vonzerejének.
Végül a féltékenység okozta az átkot, ami sújtotta. Olyan átkot, amelyet soha nem lehet megtörni.
Végzete, akár a szerencsétlen Tantalosznak, az, hogy örökké keresse a kielégülést, de sose lelje meg. Végzete, hogy hiába sóvárogjon megidézője érintésére; csak partnerének adhat tökéletes örömöt, teljes kielégülést, önmaga számára sosem.
Teliholdtól teliholdig mellette fekszik, szeretkezik vele mindaddig, amíg ismét távozni kényszerül ebből a világból.
De vigyázz: aki szeretőként egyszer érintését érzi, annak örökre emlékeibe ég. Soha más férfi nem tudja már kielégíteni. Mert nincs halandó férfi, aki ezzel a szépséggel vetekedhet. Ezzel a tűzzel. Ezzel a vakmerő érzékiséggel.
Óvakodj az átkozottól.
Makedóniai Iulianosz.
Szorítsd a mellkasodhoz, és szólítsd háromszor az éjfél szárnyain, a telihold fénye alatt. Akkor eljön hozzád, és a teste a következő teliholdig a tiéd, hogy parancsolj neki.
Az egyetlen célja az lesz, hogy kedvedre tegyen, hogy szolgáljon téged.
Hogy ízleljen téged.
A karjaiban megismered az igazi édenkertet. "

A Mágus / The Illusionist



színes, cseh-amerikai filmdráma, 2006

rendező: Neil Burger
forgatókönyvíró: Neil Burger, Steven Millhauser
zeneszerző: Philip Glass
operatőr: Dick Pope
producer: Brian Koppelman, David Levien, Michael London, Cathy Schulman, Bob Yari
vágó: Naomi Geraghty

 







szereplő(k): 
 
Edward Norton (Eisenheim)
Paul Giamatti (Uhl)
Jessica Biel (Sophie)
Rufus Sewell (Leopold)
Eddie Marsan (Josef Fischer)



Rövid tartalom:

Az ünnepelt mágus, Eisenheim (Edward Norton) nem csak egész Bécset kápráztatja el mutatványaival, hanem az ambiciózus Leopold koronaherceget (Rufus Sewell), Ferenc József fiát is. Ám amikor Leopold menyasszonya (Jessica Biel - Penge: Szentháromság, Next - A holnap a múlté) megpillantja gyerekkori szerelmét, Eisenheimet, és újra fellobban iránta a tűz, a koronaherceg érdeklődése megszállottsággá válik. A város főfelügyelője (Giamatti - Lány a vízben, Kerülőutak) hirtelen egy sokkoló bűncselekmény kellős közepén találja magát, és miközben Leopold megbízásából egyre közelebbről figyeli a mágust, Eisenheim élete legnagyobb és legmesteribb trükkjét készül végrehajtani.

Az Oscar-díjra jelölt Paul Giamatti és Edward Norton a főszereplői ennek a lenyűgöző filmnek, amely varázslatosan üdítő keveréke az izgalomnak, a románcnak, és a szédületes csavaroknak.



 Vélemény:

 Nagyon jó történet volt. Tetszettek a fordulatok,különféle csavarok a filmben,amik a film végére teljesen felpontozták számomra azt. Edward Norton alakítása is jónak bizonyult! Nem szeretnék sokat írni róla,mert azzal talán olyan részleteket árulnék el,amivel már nem érné el a kívánt hatást!
Aki kíváncsi egy kis mágiára,románcra,és krimire ,az nézze meg,szerintem tetszeni fog. 

5/4

Képek a filmből:






Magyar trailert nem találtam,de akit érdekel,ebből a trailerből is ízelítőt kaphat a filmről!

2011. március 5., szombat

Vesztesek bosszúja (The Losers)

Film adatlap

Eredeti cím: The Losers

Bemutató (Belgium): 2010. április 9.
Magyar cím: Vesztesek bosszúja
Magyar bemutató:
DVD megjelenés (HUN): 2010. július 28.
Műfaj: Akció, Dráma



(megavideo-s link,72 perces időkorlát van!)




Rendező: Sylvain White
Forgatókönyvíró: Peter Berg, James Vanderbilt

Szereplők:

Jeffrey Dean Morgan,
Zoe Saldana,
Chris Evans,
Idris Elba,
Columbus Short,
Holt McCallany,
Jason Patric
Filmstúdió: Warner Bros Pictures


Rövid tartalom:

A vesztesek címre keresztelt filmben egy U.S. Speciális Erők csapatot, a bolíviai dzsungel közepére dobnak le, egy tipikus “keresd meg és semmisítsd meg” küldetés végrehajtása céljából.
A csapatot – Clay, Jensen, Roque, Pooch és Cougar – azonban elárulja egy belső ember, Max!
Csupán a szerencséjüknek köszönhetik, hogy élve megússzák az akciót.
Így, hogy mindenki halottnak hiszi őket, elkezdik tervezni bosszújukat a high-tech eszközökkel és erős védelemmel körülvett áruló ellen, amihez váratlan segítséget kapnak egy titokzatos és gyönyörű helyi ügynöktől és csapatától…


Vélemény:

Láttunk már hasonló akció filmet, esti kikapcsolódásnak nekem tetszett!
Van benne sok sok fegyver,lövések,robbanások....vicceskedő szépfiú,így van pár humoros jelenet is.
A szinésznőcske alakítása nekem nagyon nem jött be,de a többiekkel nem volt gondom!
Természetesen nem volt életem akció filmje,de egyszer nézhető.

5/3-4

Képek a filmből:


Saját Szavak (Freedom Writers)



színes, amerikai filmdráma, 123 perc, 2007

 











rendező: Richard LaGravenese
forgatókönyvíró: Richard LaGravenese
zeneszerző: Mark Isham, RZA
operatőr: Jim Denault
producer: Stacey Sher, Michael Shamberg, Danny DeVito
vágó: David Moritz
 
 

szereplő(k): 
 
Hilary Swank (Erin Gruwell)
Patrick Dempsey (Scott Casey)
Scott Glenn (Steve)
Imelda Staunton (Margaret Campbell)
April L. Hernandez (Eva)
Mario (Andre)



Leírást nem találtam,így én írnék pár dolgot a filmről!

Újabb Gettósztori,ismerős történet: naiv tanár, nehéz diákok, rossz környék.
A film megtörtént események alapján készült!
1994-ben,Erin megérkezik kezdő tanár ként,Los Angeles egyik legveszélyesebb környékének  iskolájába.
kezdeti nehézségek után elnyerte a 203-as terem diákjainak bizalmát és egyedi módszereivel felnyitotta szemüket lehetőségeikre.
A gettólakó tizenévesekkel naplót iratott, amit később összegyűjtve kiadtak The Freedom Writers Diary címen. Ma ez már azonos nevű alapítvány és módszertan.

A film a '92-es faji lázongások tévébejátszásaival kezdődik, majd két évet előre ugorva  láthatjuk, hogyan működik a Wilson állami iskola és hogy mennyire hasonlít az ottani helyzet a kegyetlen utcákra. Bandák, előítéletek, erőszak.  Erin Gruwell ezen a helyzeten szeretne változtatni. Harcol a rendszerrel és tanulásra ösztönzi azokat a gyerekeket, akiket már mindeki leírt. Hallhatjuk és láthatjuk az egyes diákok naplóját és életét, hallhatjuk és láthatjuk hogyan fedezik fel az utcákon túli világot.

 Vélemény:

Láttunk már hasonló Gettósztorit, elég talán megemlítenem,Coolio-t és a Gangsta's Paradise-t,vagy a  Vezet a ritmust,Banderassal.

Talán annyi a különbség,hogy ez a történet megtörtént események alapján,történt,bár lehet az említett filmek valamelyike,is! Nagyon elgondolkodtató,megható,és példa értékű az elszántsága ,küzdeni akarása a tanárnőnek! Rengeteg áldozatot hozott ezekért a diákokért,és hitt bennük.
Alakítás: Hilary Swank Oscar díjas színésznő,ebben a filmben is kiválóan alakított! Ő állt a történet központjában,az Ő személyisége volt meghatározó a történetben!

Akinek tetzsettek a fentebb említett történetek,azoknak ez a történet is tetszeni fog,és míg azt gondolnánk,uncsi már a téma,én nem éreztem ezt...! Igenis újra és újra érdemes elővenni a témát,hiszen még mindig  küzdenek emberek,a faji előítéletek ellen,az életben maradásért,az elismerésért,csak azért mert ők más honnan jöttek,másmilyen neveltetést kaptak,mint azok,akiknek könnyebb életet sikerült a magukénak tudni.

5/5


Képek a filmből: