2011. november 25., péntek

Neil Gaiman- Tükör és füst


Neil Gaiman- Tükör és füst




Fülszöveg:

Neil Gaiman kezében a mágia nem pusztán illúzió, és ami eddig lehetetlen volt,az már  lehetséges.
Ebben az 1998-ban megjelent és mára klasszikussá vált novelláskötetében képzelete és tehetsége a hétköznapi világot baljós csodákkal teli hellyé változtatja: ahol egy filléres boltban megvásárolható a Szent Grál,
ahol a bérgyilkos hirdetésben árulja szolgáltatásait, ahol egy fiú az életéért alkudozik egy trollal.

Lépj be ebbe az új valóságba, amelyet tükrök sokszorosítanak és füst homályosít el, mégis egyszerre lenyűgözően mágikus és ijesztően valóságos.


Vélemény:

Ahogyan a fülszövegben is olvashatjuk, ez a kötet már '98-ban megjelent, Magyarországon '99-ben vehették először kezükbe az érdeklődök.
Azóta hiánycikknek számít,ezért döntött úgy az Agave kiadó,hogy egy szebb köntösben,újra fordított formában újra kiadja Neil Gaiman már ismert és kedvelt novellás kötetét.
A könyvet október közepétől lehet keresni a könyvesboltok polcain.

Sajnos az először kiadott változathoz nem volt szerencsém,így összehasonlítani nem tudom a köteteket,bár lehet nem is érdemes. Hiszen Gaiman, így is-úgy is fantasztikus.
Bár szerintem Ő az az író,aki eléggé megosztja az olvasó közönséget.
Valaki vagy szereti,vagy nem.
Sajátságos stílusa,gondolat menete,fantáziája minden írásában felismerhető és számomra rendkívül pozitív volt ,hogy önmagáról is írt pár sort a bevezetőben.
Ez még közelebb hozta hozzám és még inkább szerethetővé tette.
Magáról a könyvről pedig, többségében pozitív dolgokat írhatok.
Hiszen a küllemének és fordításának is köszönhetően, szinte olvastatja önmagát.
Külön megjegyezném,ami számomra nagyon tetszik,hogy a bevezetőben megtudhatjuk,hogyan is pattantak ki ezen történetek Gaiman agyából...
Folyton visszalapoztam és elolvastam, mi is rövidke elő története a Gaiman által megálmodott, átformált, olykor lélegzetelállító, meglepő világnak...
A versek nem állnak hozzám túl közel,ebben az esetben is így volt,így inkább a novellákra koncentráltam.
A novellák között is olvashattam olyan történetet, ami már-már túl bizarr és újra bizonyítja azt, hogy Gaiman nem egy hétköznapi ember, kissé elvont gondolkodásmód és fantázia világ jellemzi.
De többségében mégis Gaimant csak dicsérni lehet, mert aki egyszer belekóstol és ráérez egyediségére, az többé nem szabadul!

Köszönöm az Agave-nak, hogy lehetővé tették ezt nekem
és Lobonak, akinek szintén köszönöm a segítséget!

Mindenképp megérte újra elővenni és ismételten kiadni Gaiman novelláskötetét,
mert sokaknak örömet szereztek ezzel,ebben biztos vagyok!


Befejezésül megosztanék egy idézetet:

" Így vagy úgy , de a történetek is tükrök. 
Arra használjuk őket, hogy elmagyarázzuk magunknak, hogyan működik vagy éppen nem működik a világ. 
A tükrökhöz hasonlóan a történetek is az előttünk álló napra készítenek fel bennünket. 
Elvonják a figyelmünket a sötétben ólálkodó dolgokról.
A fantázia - márpedig ilyen vagy olyan értelemben minden történet fantázia -szintén tükör.
Torz tükör, ez igaz, ráadásul rejtő tükör, ami a valóságra negyvenöt fokos szögben áll, 
de mégiscsak tükör, amivel olyasmiről mesélhetünk magunknak, 
amit amúgy talán nem is látnánk.
(A tündérmesék nagyon is igazak,mondta egyszer G. K. Chesterton.  
Nem azért, mert azt mondják, léteznek sárkányok, hanem mert azt mondják, 
a sárkányokat le lehet győzni.) "



Testcsere - Mozi ajánló




Testcsere
The Change-up

amerikai vígjáték
112 perc - 2011
16 éven aluliak számára nem ajánlott

Mitch és Dave együtt nőttek fel, elválaszthatatlan jóbarátok voltak, de ahogy az évek teltek, lassan elsodródtak egymástól. Dave állandóan dolgozó ügyvéd, férj, és három gyerekes apa, Mitch viszont agglegény maradt, hol van melója, hol nincs; nagyra nőtt gyerek, akinek soha nem kellett még felelnie semmiért. Mitch szemében Dave-nek minden összejött: a gyönyörű feleség, a szerető gyermekek és a jól tejelő állás a neves jogi cégnél. Dave számára viszont Mitch stresszmentes, kötelezettségek és következmények nélküli élete maga a valóra vált álom. Egy közös italozós este után Mitch és Dave világa a feje tetejére áll, amikor egymás testében ébrednek fel, és annak rendje és módja szerint rendesen ki is buknak. Noha megszabadulnak addigi életük nyűgjétől, a két barát hamarosan ráébred, hogy a másik élete korántsem az a fenékig tejfel, mint aminek kívülről látszott. A dolgot tovább bonyolítandó feltűnik a színen Dave szexi munkatársa, Sabrina, és Mitch rég látott apja is. Az idő ellenük dolgozik, de Mitch és Dave kétségbeesetten igyekeznek nem tönkretenni a másik életét, és valahogyan visszaszerezni a régi énjüket. 

Bemutató: 2011. november 24.






Válogatott gyilkosok - Mozi ajánló




Válogatott gyilkosok
Killer Elite

amerikai akció-thriller
116 perc - 2011
16 éven aluliak számára nem ajánlott

A megtörtént eseményeken alapuló Válogatott gyilkosok című akciódús thriller középpontjában a már visszavonult brit különleges ügynök, Danny Bryce áll. Akarata ellenére azonban vissza kell térnie hivatásához, hogy megmentse egykori mentorát, Huntert. Ahhoz, hogy kiszabadítsa Huntert egy szinte lehetetlen küldetést kell teljesítenie: meg kell ölnie három profi orvgyilkost, mindezt Spike, egy aljas ügynök vezényletével.
Egy felettébb izgalmas, az egész földkerekséget - Ausztráliát, Párizst, Londont és a Közel-Keletet is - körbeölelő hajsza veszi kezdetét! 

 Bemutató: 2011. november 24.






Hajnalhasadás 1.rész - Mozi ajánló




Alkonyat - Hajnalhasadás I. rész
The Twilight Saga: Breaking Dawn - Part 1

amerikai romantikus film
117 perc - 2011
Besorolás alatt

Bella és Edward egy díszes ceremónia keretében összeházasodnak. Mézesheteiket Esme szigetén töltik, ahol Bella teherbe esik. A lány szeretné megtartani a babát, de ezt sokan ellenzik, ugyanis a vámpírok történetében soha nem volt még halhatatlan újszülött. Amint a Quilote törzs tudomást szerez a születendõ gyermekrõl, támadást tervez Bella ellen. Jacob a törzsbõl kiválva a pár segítségére siet. Ám nem csak ez az egy dolog, amivel Bellának meg kell küzdenie, hanem a hirtelen felébredõ vérszomj és a Volturi elleni harc is rá vár.

Bemutató: 2011. november 17.




Hogyan lopjunk felhőkarcolót? - Mozi ajánló




Hogyan lopjunk felhőkarcolót?
Tower Heist

amerikai akciófilm
106 perc - 2011
12 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Ben Stiller és Eddie Murphy a fõszereplõi ennek az új akcióvígjátéknak, melyben néhány lúzer melós bosszút akar állni a Wall Street-i svindleren, aki átverte õket. Miután egy Central Park-i luxus lakóház alkalmazottai rájönnek, hogy a milliárdos tulajdonos ellopta a nyugdíjukat, kitervelik a tökéletes bosszút: visszalopják, amit elvettek tõlük.

Bemutató: 2011. november 10.



Halhatatlanok- Mozi ajánló





Halhataltanok 3D
Immortals 3D

amerikai fantasy
101 perc - 2011
16 éven aluliak számára nem ajánlott

A látvány nagymestere, Tarsem Singh rendezõ (A sejt, Zuhanás), valamint Gianni Nunnari (300), Mark Canton (300) és Ryan Kavanaugh (A harcos) producerek grandiózus filmeposzt álmodtak a vászonra, amelyben egy hatalomõrült király földig rombolja az antik Görögországot egy legendás fegyver után kutatva, míg egy egyszerû, fiatal férfi fel nem lázad ellene.
Árulás, bosszú és végzet - a Halhatatlanok izgalmas és örök érvényû története hihetetlen látványvilágú 3D-ben elevenedik meg.

Heraklion kegyetlen és vérszomjas királya, Hüperión (Mickey Rourke) és ádáz hadserege az egész ókori Hellászt lángba borítja, hogy rátaláljon a rég elveszett epiruszi íjra. A félelmetes hatalommal bíró fegyverrel a király letaszíthatja az isteneket az Olümposzról, és a világ urává lehet. Hüperión és légiói könyörtelen hatékonysággal perzselnek fel mindent maguk körül, és úgy tûnik, senki sem állíthatja meg õket. Egy Thészeusz nevezetû fiatal kõfaragó (Henry Cavill) bosszút esküszik, miután Hüperión feldúlja a faluját, és megöli az édesanyját. Phaidra, a papnõ (Freida Pinto), látja a jövõt, és miután találkozik Thészeusszal, meggyõzõdésévé válik, hogy a férfi az egyetlen, aki véget vethet a pusztításnak. A nõ segítségével Thészeusznak sikerül maroknyi csapatot összegyûjtenie, és elindul, hogy megvívja a végsõ, elkeseredett csatát az emberiség megmentésére.

Bemutató: 2011. november 10.




Éjfélkor Párizsban - Mozi ajánló






Éjfélkor Párizsban
Midnight in Paris

amerikai vígjáték
94 perc - 2011
12 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott

Gil és Inez jegyesek, akik üzleti okokból Párizsba látogatnak. Idõközben kiderül, hogy a pár nem egészen egymáshoz való. Gil esetleg Párizsban szeretne élni, es komoly íróvá válni, míg Ineznél ez szóba sem jöhet. Gil szeret esõben sétálni, míg Inez nem. A történetben a fordulatot az hozza, hogy Gil felfedezi, hogy pontban éjfélkor Párizs egy bizonyos pontján egy fiákerbe szállva idõutazásban vehet reszt, amely visszaröpíti az általa kedvelt 1920-as évekbe.


Magyar trailert nem találtam!



Lopott idő - Mozi ajánló




Lopott idő
In Time

amerikai sci-fi
101 perc - 2011
12 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott

A nem túl távoli jövőben az idő lesz az új pénznem. Az emberek 25 éves koruk után nem öregszenek tovább, így a gazdagok akár örökké élhetnek, míg a szegények minden percért harcolnak.
Az egymástól jól elválasztott világok egyikében a huszonötnek kinéző, mindenre ráérő gazdagok múlatják végtelen fiatalságuk napjait, a másik oldalon, a gettóban pedig kétségbeesett, kapkodó harc folyik a minden percért. Itt nincsenek szabályok, és idejétmúltak az erkölcsök: csak a következő pillanat számít.
A múló időt a karba épített óra jelzi, egy különleges, a két csuklót összeérintő kézrázással viszont aki akarja, átadhatja másnak a saját perceit. Akinek eltelik az utolsó pillanata, és nem szerez még időt, annak megáll a szíve.
Egy gettóbeli srác (Justin Timberlake) váratlanul rengeteg időt kap egy ismeretlen időmilliomostól, ezért gyilkossággal gyanúsítják, és ő kénytelen menekülni. Túszul ejt egy fiatal, jómódú lányt (Amanda Seyfried), és magával cipeli. Az egyik percről a másikra élnek, de egymásba szeretnek: és ez felforgathatja a rendszer működését. 

Bemutató: 2011.10.27.




Delfines Kaland 3D - Mozi ajánló

















Delfines Kaland 3D
Dolphin Tale 3D

amerikai családi film
113 perc - 2011
Korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető

A film egy különleges barátság igaz történetét idézi fel. Winter, a delfinborjú belegabalyodik egy mélytengeri csapdába, amit a halászok rákoknak szántak. Az életét egy parton bóklászó kisfiú menti meg - de az uszonyán a kiérkező orvosok sem tudnak segíteni: a közeli állatkórház medencéjében amputálni kell a létfontosságú végtagot.
Megmentője azonban nem feledkezik meg róla. Kettejük között őszinte kapcsolat alakul ki, és a fiú mindent elkövet, mindenkit mozgósít, hogy valóra válhasson terve: meggyőz egy háborús sérülteket kezelő orvost, készítsen műuszonyt a delfinnek, és egyre szaporodó segítőivel együtt visszavezeti Wintert az egészséges életbe.
A film története megtörtént eseményeken alapul. Winter, a delfin, aki saját magát alakítja a moziváltozatban egész Amerikában a bátorság, az erő és remény szimbóluma lett a fogyatékkal élők és az egészségesek számára egyaránt. 

Bemutató dátuma: 2011.10.20.