A veteránból lett zsoldos Toorop (Vin Diesel)
elvállalja, hogy gyönyörű Aurorát Oroszországból Németországba kíséri.
Arról azonban fogalma sincs, hogy a nő csak gazdatest. Egy olyan
organizmus hordozója, amivel egy nagyhatalmú szektának világmegváltó
tervei vannak. A kiégett katona kénytelen ráébredni, hogy nem csak a
lány élete, de talán a világ sorsa is a kezében van.
Port.hu értékelés: 6,7/10
Vélemény:
Egy újabb jövőbe kalauzol minket ez a film. Vin Dieselt egyébként is szeretem, a filmjeinek megvan a maga hangulata. Ez a film is számomra egy tipikus 'Vin Diesel film' volt,nem volt se több,sem kevesebb mint a korábbiak. Így akik szeretik a pörgős, akció sci-fiket és Vin Dieselt azoknak biztosan ez a film is elnyeri a tetszésüket....
Hanna (Saoirse Ronan) egyszerű kamaszlánynak látszik. De olyan erős, gyors, ravasz és kitartó, mint egy profi zsoldos katona. Apja, a CIA egykori ügynöke (Eric Bana) az északi sarkkörön túl, Finnország néptelen tundráin nevelte fel. Amikor a férfi úgy érzi, hogy a lány felkészült, visszaküldi a civilizált világba, és egy feladatot bíz rá.
Hanna egy számára teljesen ismeretlen közegbe kerül, amit eddig csak könyvekből ismert. Nyomában a kegyetlen ügynökökkel, és egy titokzatos nővel (Cate Blanchett) a lány egyre közelebb kerül kitűzött célpontjához. Ám eközben egyre többet kénytelen megtudni saját életéről és múltjáról. Pedig, aki eleget tud a múltjáról, az megpróbálja kikövetkeztetni a jövőjét is: és ott vár a legújabb, legnagyobb meglepetés.
Port.hu értékelés:6,3/10
Vélemény:
A trailer hamar felkeltette az érdeklődésemet így egy jó kis izgalmas akciót vártam. Valóban ígéretesen és sejtelmesen kezdődött a film, ám a kezdeti akciók után valahogy ellaposodott számomra a történet. A főszereplő színésznő, Saoirse Ronan nagyon jól játssza a szerepét. Őt még más filmben eddig nem láttam és így elsőre nagyon jól alakított. A többi karakter is érdekes és a filmnek tényleg van egy sajátos hangulata, de valahogy nekem a végkifejlet se tetszett igazán.
Összességében: egyszer meg lehet nézni a filmet, mert vannak benne eredeti elemek, de nem vált nagy kedvencemmé. A színészi alakítás viszont számomra 5-ös!
Thor nagyszabású kalandja kitágítja a Marvel univerzumot a jelenkori Földtől Asgard misztikus birodalmáig. A történet középpontjában a hatalmas Thor áll, az erős, de gőgös harcos, akinek vakmerő tettei miatt újra fellángol egy ősi háború. Ezért Thort száműzik a Földre, ahol az emberek között kell élnie.
Amikor világának legveszélyesebb gonosztevője a legsötétebb erőket küldi a Föld ellen, Thor megtudja, mit jelent igazi hősnek lenni.
Port.hu értékelés:10/8
Vélemény:
Az utolsó hetekben általam látott egyik legjobb film. Minden tetszett. A történet,a világ kidolgozása,a karakterek és színészek,izgalom is volt bőven. Egyébként is nagyon szeretem az ilyen misztikus világot,ami nagyon jól kidolgozott és lélegzet elállító... Így számomra ez a film maximumot kap.Nagyon sokat vártam rá,és megérte. Sir Anthony Hopkins egyébként is nagy kedvencem,az ő filmjeit mindenképp meg kell néznem. Natalie Portman ebben a filmben nagyon szimpatikussá vált számomra,a főszereplő pedig,hát mit mondhatnék..... minden adott volt számomra Chris Hemsworth-ban ahhoz,hogy szerethessem. Szerintem kiváló választás volt erre a szerepre!
(zárójeles megjegyzés: Felirattal láttam a filmet,és nem bántam meg!!)
Az Amerika Kapitány a Marvel univerzum kezdeteire koncentrál, amikor Steve Rogers (Chris Evans) önkéntesként jelentkezik egy kísérleti programba, amelytől átváltozik az Amerika Kapitányként ismert szuperkatonává.
Amerika Kapitány egyesíti erejét Bucky Barnesszal (Sebastian Stan) és Peggy Carterrel (Hayley Atwell), hogy szembeszálljanak a gonosz HIDRA nevű szervezettel, melyet az ördöngös Vörös Kopnya (Hugo Weaving) vezet.
Port.hu értékelés:10/6,7
Vélemény:
A történet képregény alapján készült és tipikus amerikai,szuperhősös,megmentős filmet kaptunk . Egy kicsi Batman,egy kis Pókember egy kis X-men,minden eszembe jutott ami hősökről szól. Tetszik az időpont amiben játszódik,meg van ezen filmek varázsa,a II. világháborús történetek amerikai szemszögből. Hősünk karaktere nagyon szimpatikus,hiszen embersége,bátorsága miatt válhatott hőssé.... A színészi játék is mindenképp említést érdemel ,Tommy Lee Jones neve magáért beszél. Mivel már láttunk ilyen megmentős filmet,így kiemelkedő pontozást nem igazán kaphat,ahogyan a port.hu értékelésben is látszik,de azért szerethető a történet és szerintem függővéget hagytak a filmnek,talán lesz folytatás is. Az én értékelésem pedig:
A hatvanas évek Amerikájában járunk. Két különös, tehetséges fiatalember összebarátkozik. Az egyik angol arisztokrata, a másik Kelet-Európából menekült, Auschwitzot túlélt zsidó. Barátságuk alapja, hogy mindkettőjük különös tudást fedez fel magában: az egyik olvassa és irányítja az emberek gondolatait, a másik uralkodik a fémek fölött. Képességeik más hasonló mutánsok körébe sodorják őket, és ők állnak élére annak a közös harcnak, amelyet az emberiségre leselkedő óriási veszély elhárítására kezdenek. De a küzdelem őket magukat is eltávolítja egymástól: Magneto és Xavier egymás ellen fordítja földöntúli erejét.
Port.hu értékelés: 8,6/10
Vélemény:
Nagyon szeretem az X-Men sorozatot,így természetes volt,hogy ezt a részt is megnézem. Sok mindenre választ kaptam és több karaktert megértettem ,hogyan is lettek azok akik. Örülök,hogy ez a rész elkészült. Érdekes volt,akcióban és látványban sem volt hiány,még sem sikerült számomra maradandót alkotni a film készítőinek. A film nézése közben tetszett és érdekes volt. Megismerhettük Magnetot, Dr. X professzor-t,hogyan is lettek azok akik....ezért nem bántam meg,hogy megnéztem. A színészi gárda teljesítménye nem volt számomra kiemelkedő,egy egyszer nézhető filmet kaptunk az alkotással.
Colter Stevens százados (Jake Gyllenhaal) egy száguldó vonaton tér magához, és fogalma sincs, hogyan került oda. Egy Christina nevű ismeretlen nő (Michelle Monaghan) ül vele szemben, aki viszont a jelek szerint azt hiszi, hogy ismeri őt. A százados a mosdóba menekül, ahol a tükörbe nézve egy másik ember arcát látja, a tárcájában lévő személyi igazolvány alapján pedig Sean Fentressnek hívják, és tanár. Ekkor hatalmas robbanás rázza meg a vonatot.
A következő pillanatban Colter egy ultramodern elkülönítőben találja magát, ahol egy Goodwin nevű egyenruhás nő (Vera Farmiga) azt követeli, hogy számoljon be mindenről, amit látott. Colter kulcsfontosságú küldetésen vett részt, amelynek célja azonosítani a merénylőt, aki néhány órával korábban elpusztította a vonatot, és aki egy még nagyobb hatóerejű bomba felrobbantásával ezrek megölésére készül Chicago szívében. A "Forráskód" fedőnevet viselő szupertitkos program lehetővé teszi, hogy Colter egy párhuzamos valóságban rövid időre felvegye Sean személyiségét a végzet felé tartó vonaton.
Valahányszor visszatér a szerelvényre, Colternek csak nyolc perce van, hogy megtalálja a merénylőt. Minden alkalommal újabb bizonyítékokra bukkan, de a gyanúsított egérutat nyer. Minél többet tud, annál biztosabb benne, hogy meg tudná akadályozni a robbanást - ha egyszer nem futna ki az időből.
Port.hu értékelés: 8,2/10
Vélemény:
Tyű ha,hát nem könnyű írnom róla. Érdekes volt,az a kategória,ami vagy tetszik,vagy nem.
(párhuzamos,ismétlődő de mégis más világba csöppenünk,az utolsó 8 perc újra élésével)
Elég bonyolult az alap történet,első hallomásra kuszának tűnhet,ezért is írtam,hogy vagy tetszik vagy nem....
Biztos vagyok benne,kell egy bizonyos hangulat,érettség és beállítottság ahhoz ,hogy megértsd és értékeld ezt a filmet. De ne ijedjetek meg tőle,ez a film nekem igazán tetszett. Talán a hangulat,az élmény az Eredet című filmhez hasonlítható.
Adott a századosunk,akit Jake Gyllenhaal alakít (egyre jobban kedvelem),ő az aki több 1000 ember megmentése érdekében,megpróbál megakadályozni egy tragédiát,az utolsó 8 perc újra élésével...
Nem tudnék rosszat írni a filmről,a pontozásom azért nem maximum,mert nagyon kellett figyelnem,hogy megértsem miről is szól a történet,és így egy kicsit nehezebbnek/súlyosabbnak érzem az egészet,és valahogy még sem volt olyan ütős mint pl. az Eredet. De jó volt, mindenképp megérte megnézni!!
Talán kicsit rövidre sikerült a film vége,egyszer csak vége lett,bár így igazán érdekesre sikeredett a befejezés...
Nem is akarok többet írni róla,mert nagyon nehéz a nélkül,hogy ne meséljem el az egész történetet,így inkább áttérek az értékelésre:
Arthur Bishop (Jason Statham) profi bérgyilkos, aki szigorú szabályok szerint él, és mindig tiszta munkát végez a célpontok likvidálása során. A munkája professzionális tökéletességet kíván, és azt, hogy érzelmileg maximálisan függetleníteni tudja magát; Bishop pont ezen képességek miatt számít a legjobbnak szakmájában. Amikor azonban megölik Harryt (Donald Sutherland), Bishop mentorát, és egyben jó barátját, Bishop nem tudja szétválasztani a munkáját és az érzelmeit. Saját magának szabja meg a következő feladatot: meg kell találja azokat, akik Harry haláláért felelnek. A küldetés tovább bonyolódik, amikor Harry bosszút forraló fia, Steve (Ben Foster) is feltűnik, hogy elsajátítsa Bishop szakmájának fortélyait. Bishop mindig egyedül dolgozik, de nem tudja visszautasítani Harry fiának ajánlatát. A hidegvérű bérgyilkos maga mellé veszi a lobbanékony tanítványt, és különös kapcsolat alakul ki köztük. Miközben egyre közelebb kerülnek a célpontjukhoz, a háttérben egyre komolyabb ármánykodás bontakozik ki, és a veterán problémaelhárító és új társa maguk is problémává, célpontokká válnak.
A film port.hu értékelése: 7,2/10
Vélemény:
A Szállítóból ismert Jason Statham a film főszereplője,és hozza a már említett filmből megszokott hangulatot. Pörgős,izgalmas,akció dús,sok lövöldözéssel,és hasonló jelenetekkel. A történet egy bérgyilkosról szól,aki különféle képpen,végzi ki áldozatait,megbízói kérésére. Akkor változik meg minden,amikor a mentora is az egyik megbízása lesz.... Szeretem az ilyen filmeket,és Jason Statham is nagy kedvenc,így kissé elfogultan kezdtem a film nézésébe,de szerencsére nem csalódtam. A film,a végére is tartogat egy kis meglepetést,de nem árulok el ennél többet,nézze meg aki szereti az ilyen filmeket. Jason Statham újból egy kiváló szerepet kapott,ami nagyon illik az egyéniségéhez,és jól is alakít. Izgalmas volt,remélem láthatunk majd még hasonló filmeket,hasonlóan jó szereposztásban!
Amióta Brian és Mia Toretto kiszabadította Domot a fogságból, számos határon átsüvítettek, hogy kijátsszák a hatóságokat. Most Rio de Janeiróban húzták meg magukat, és el kell vállalniuk egy utolsó balhét, hogy elnyerjék szabadságukat. Amikor összeállítják a csúcsversenyzőkből álló elit csapatukat, a cinkosok jól tudják, hogy az egyetlen esélyük arra, hogy örökre kiszálljanak, az, ha szembeszállnak a korrupt üzletemberrel, aki ki akarja nyírni őket. Ám nem csak ő van a nyomukban.
A kemény szövetségi ügynök, Luke Hobbs sosem hibázza el a célt. Amikor feladatául kapja, hogy találja meg Domot és Briant, ő és kommandós egysége teljes gőzzel üldözni kezdik hőseinket. De miközben az emberei átszáguldanak Brazílián, Hobbs rájön, hogy nem tudja szétválasztani a jó fiúkat a rosszaktól. Így hát az ösztöneire kell bíznia magát, hogy sarokba szoríthassa zsákmányait, mielőtt valaki más ejti őket.
A film port.hu értékelése: 8,9/10
Vélemény:
AHalálos iramban előző részeit is láttam,és azok is nagyon tetszettek,sőt Vin Diesel egyébként is az egyik kedvencem,és Paul Walkerrel számomra remek párost alkotnak. Az 5. rész,hozza az előző részek izgalmát ,a versenyek,gyönyörű autók egy kis akció,csapat munka... Tetszik,szeretem az ilyen filmeket. Nem tudok semmi negatívat mondani a filmre. Szerettem,izgultam és persze újra Vin Dieselnek szurkoltam,hogy sikerüljön meglógnia a bűnüldözés elől,és a rossz fiúk igen is pórul járjanak. Ilyen filmet is láttunk már,sok ilyen készült már,de nem tudom megunni,szeretem ezt a stílust. Hogy értsétek (pl. Olasz meló, Ocean's 11,) Akció dús ,izgalmas,kell nekem. :) Mindenkinek csak ajánlani tudom.
Évszázadok óta dúl a háború emberek és vámpírok között. A végső Vámpír Háború veteránja, a legendás katonapap (Paul Bettany) visszavonultan, békében él az egyik utolsó emberi városban, a magas falakkal körülvett, szomorú erődítményben, amelyet kemény kézzel irányít az egyház.
Ám egy vámpírhorda elrabolja az unokahúgát (Lily Collins), ő pedig - dacolva az egyházi tiltással - megszegi szent esküjét, és a nyomukba veti magát. A falon kívülre, a végtelen sivatagba vezető hadjáratán elkíséri őt a lány vőlegénye, a senkiföldje egyik nyughatatlan seriffje (Cam Gigandet) és egy katonapapnő (Maggie Q), aki - ha közelharcra kerül a sor - nem e világi tudását is fegyvernek használja.
Szükségük is lesz rá a félelmetes világokba vezető útjuk során. Hiszen az ellenfeleik sem e világi lények.
Bemutató: 2011 június 9.
A film port.hu értékelése:6,5/10
Vélemény:
Afilm,egy horrorisztikus jövőbe kalauzol minket. Ahol vámpírok próbálják átvenni az uralmat. A vámpírok,nem az általunk ismert szép,csábító de veszélyes vámpírok,hanem a szem nélküli,ijesztő,vérengző fenevadak. Ellenségeik a papok,akiket az egyház képzett ki a vámpírok megölésére. Ezen papok igazi harcosok,akik próbálják megmenteni a világot a vámpírok csapatától. A szereplők közül már többeket ismerhetünk ( Tru Blood,Twilight ),hozták a már ismert színészi teljesítményt. Akik szeretik a hasonló témájú horror,akció filmeket,azok ebben is megtalálják a kedvükre valót. Bár láttunk már ilyet,és nem mondanám egyedinek,de végül is egyszer nézhető. Bár számomra kiszámítható volt,ezért nem adnék 10/6,5 pontnál többet rá.
A Bostonban történő rablások és más erőszakos bűncselekmények nagy részét ugyanabból a kerületből származó tettesek követik el. Doug (Ben Affleck) itt él: ezt a világot ismeri, ezeket a szabályokat fogadja el. Ő és emberei sosem haboznak, mindig megszerzik, ami kell nekik, és nem hagynak nyomot maguk után. Ám most az egyszer hibáznak: egy rosszul sikerült bankrablás során kénytelenek túszul ejteni egy banktisztviselőt (Rebecca Hall) és ettől kezdve minden megváltozik.
Port.hu értékelés: 8,7/10
Vélemény:
Nagyon kíváncsi voltam a filmre,mivel a filmet,Ben Affleck rendezte. Első rendezése ha jól tudom.
Azt kell mondjam,hogy jól sikerült. A film története is jó,a színészi alakítások is igazán jók.
Mozgalmas,izgalmas,inkább akciónak mondanám. Az eleje a férjem szerint nehezen indult,én ezt egyáltalán nem érzékeltem,az első 10 perc ,maga a bankrablás mozgalmas, utána kicsit visszább vettek a történet tempójából,de én ezt nem bántam,mert az ezután következő 1 h,újra izgalmas,üldözések ,lövések,autó törések,minden ami egy akció filmben jelen kell hogy legyen. :)
Viszont van benne érzelem is,képet kapunk a barátságról,és a szerelemről,hogyan is hozható ez össze bűnöző ként.
Maga az alap történet: láttunk már ilyet,bankrablókról szóló filmeket,de jó volt,tetszett az érzelem világa is,bár nem nagy durranás, de nekem tetszett,és szeretem az akció filmeket.
Egy kevéske romantika,és annál több akció jelenet.....
A professzorok sem élnek mind nyugodt életet. Robert Langdon (Tom Hanks) ugyan könyvek között érzi a legjobban magát, különleges tudományára azonban az egyetemeken kívül is szükség van. Régi kódexek tanulmányozása közben merül fel benne a gyanú, hogy új életre kelt egy középkori, titkos testvériség. Az illuminátusok a történelem leghatalmasabb földalatti szervezete volt - aki viszont kapcsolatba kerül vele, esetleg a titkait próbálja kifürkészni, az életével játszik. De Langdon kutakodásai során egy másik, talán még hatalmasabb ellenséggel is kénytelen szembe nézni: a társaság ősi ellenségével, a katolikus egyházzal. Az illuminátusok pokolgépe már élesítve van, ezért a professzor kénytelen Rómába repülni, hogy megkeresse. Egy rejtélyes olasz nő (Ayelet Zurer) és több száz éves szimbólumok segítségével száguld a bomba nyomában. Lepecsételt kripták, sötét katakombák, elhagyott katedrálisok és a világ legjobban őrzött páncélszekrénye sem állíthatja meg.
port.hu értékelés: 8,3/10
Vélemény:
Még nem láttam,és nem is olvastam,de attól eltekintve hogy elég hosszú,tetszett. Bár mivel a Davinci Kód Írójának (Dan Brown) tollából származik az alap történet, így nekem hasonló volt a hangulat,és az a film már learatta a dicséretemet,így ez már nem tett rám akkora benyomást! De mint mondtam tetszett,fordulatos volt a történet maga,szerettem az izgalmát,a dinamikáját,és a végén lévő meglepetést is. A színészekről: Tom Hanks és Ewan McGregor is nagy kedvenc,így rosszat nem tudok mondani róluk! Kicsit szomorú voltam ,hogy McGregor negatív szereplőt alakít,bár az ő elképzelései alapján,szerintem nem akart rosszat,csak ő másban hitt...